Ez most egy olyan téma lesz, amivel szerintem sokan tudunk azonosulni, vagy átmentünk rajta – és örülünk, hogy túléltük 😄- vagy a közepén vagyunk, csak úgy, mint mi. Ez nem más, mint “rémes kétéves” korszak. Mikor mindenre a válasz a hiszti, ordítás, a “nem-nem-nem”, a csapkodás, a földön fekvés. Mikor azt érzed érzelmileg elfáradtál és jobb, ha külön szobába mész pár percre – ha sikerül 🫣 Ilyenkor természetesen borzalmas anyának érzed magad, aki a saját gyerekét sem tudja kezelni, gondolkozol mit rontottál el. Utána odajön, cukiskodik és megint rossznak érzed magad, hogy ilyeneket gondolsz róla. Próbálom figyelembe venni, hogy ez korosztályos sajátosság és hogy testvére született, sok a változás a kis életében, de nagyon nehéz…tudom a kulcs a türelem, de sokszor fogytán van.

Nálatok hogy sikerült túlélni ezt az időszakot? Ha épp benne vagytok pedig nem vagytok egyedül és kitartást! ❤️ IG: