


Imádom, hogy így ügyeskedik, csak ne kéne ennyi ruhát cserélni 🤣❤️ nekem ezt a legnehezebb elengedni 🫣

Imádom a fényedet, nem tudom máshogy megfogalmazni, ami körülvesz és mindenki egyből érzi, aki veled van ❤️ Igazán izgalmas módon érkeztél tavaly 07.30-án 4:16-kor, majdnem úton a kórházba 🫣 Veled egy csodálatos kisbabát és testvért kaptunk, aki Ádit is móresre tanítja, ha kell 🥰 Nagyon sokban hasonlítunk, így már most könnyen “összeveszünk”, de közben egymás nélkül szinte fáj lenni ❤️ Sokban hasonlítasz imádott dédpapádra, aki januárban ment el, sokszor látom őt a tekintetedben, mozdulataidban és ahogy figyeled és a tanulod a világot 🥰

Évek óta járunk ide, eleinte egyedül, majd egyre többen ❤️🥰 Ami változik, hogy egyre alacsonyabbra tudom dobni Ádit 🤣😄❤️

Azzal kezdeném, hogy ezt a videót kicsit motivációnak is szánom, magamnak és mindazoknak, akik épp nehezebb napokat élnek meg. Egy olyan napon készítettem, amin Ádin háromszor cseréltem ruhát, különböző nem túl kellemes okok miatt, a kutya szét kaparta a terasz ajtót és Alex is egyből sírt mikor letettem (mondjuk ez hónapok óta konstans állapot az ő esetében). A kisbabás kor egyben a legszebb és legnehezebb időszak is, de olyan hamar eltelik, hogy nem engedhetjük meg, hogy elszalasszuk ❤️ Ezek a csodás mérföldkövek, mosolyok, kedvességek és ragaszkodás mindenért kárpótol 😍 Ha Te is épp ezt éled gondolj ezekre a pillanatokra, és Buddha mondására “Az a baj, hogy azt hiszed van időd” (nem vagyok nagy spirituális, de ez szerintem az egyik legigazabb mondás és így hátha a türelme is megszáll a nehéz pillanatokban 🫣)

Halrudacska nem csak babáknak ❤️ mindössze 3 összetevő 😍 hal bevezetéshez tökéletes recept

Möbius Newborn hordozó nyereményjáték ❤️

Ezek a képek már az új otthonunk közelében Dunakeszin készültek ❤️ A ház már javában készül mi pedig ismerkedünk a környékkel 🥰 Csodás tavaszi környezetben fotózott minket Reni, akivel mindig szuper hangulatban zajlanak a fotózások, Ő is egy csodás édesanya, akit imádnak a gyerkőcök ❤️ Sok szeretettel ajánlom Őt akár anyák napi képek elkészítéséhez 🥰 Ha rám hivatkoztok most 10% kedvezmény is jár (kód: Betti)
