


Miután így megváratott minket, hiper gyorsan megérkezett Alex baba tegnap hajnalban ❤️ Szívünk minden szeretetével vártuk, vele lett teljes az életünk 🙏🏻

Igazából tegnap jutott eszembe, hogy idén nem is ettünk egy jó hekket, ez az egyik olyan étel, ami tipikusan a büfékben a legjobb – egyszer régen próbálkoztam vele, de sem nem sült át, se nem lett ilyen finom 😄 Gondoltuk kihasználjuk, hogy kaptunk még egy napot hárman és kimentünk randizni a Rómaira 😍 Ha már Római akkor kacsázás és kavicsozás is 🦆❤️ Jelentem nagyon jól esett, alig várjuk, hogy Alexxel is visszatérjünk ❤️

Most már így az utolsó hónapban úgy írom “remélhetőleg” az utolsó képek a kis dinnyével 🍉❤️ Habár a várandósság egy csoda, aki már átélte tudja az utolsó hónap érződik a leghosszabbnak 😄

Horvátországi nyaralásunk Trogirban 🌞⛱️⛵️🌴

2021.05.28 11:16 – a perc mikor megváltozott az életünk? Igen! Viszont…mit is éreztem ekkor? Félelmet, bizonytalanságot és persze fáradtságot – megkínzott a 4 kg-is “csöppség”. Ezután elindult egy ismerkedési folyamat, leginkább egy “internetes első randihoz”tudnám hasonlítani, ismerjük egymást, hiszen sokat beszélgettünk, viszont most találkoztunk először és még ismeretlenek vagyunk. Zavarban voltam, most tényleg ő az én babám? Most tényleg anya lettem? Ő is apránként, de bizalommal közeledett és szépen lassan csak azon kaptam magam, hogy összenőttünk, már el sem tudjuk képzelni egymás nélkül az életünk ❤️ Remélem ez a kötelék egy életen át csak erősödni fog és ugyanilyen bizalommal és szeretettel fogunk egymáshoz fordulni. Isten éltesse sokáig az én drága randi partnerem ❤️

Ők és Én 💙

Alexra várva 💙👼🏻👶🏻🤰🏼
