


Szembe jött velem ez a tavalyi kis összeállítás, amikor a fiúkkal együtt szereltünk, olyan szívmelengető, hogy nem tudtam nem megmutatni ❤️ Úgy örülök, hogy ilyen nyitottak és kíváncsiak, és persze megtanítanak minket kicsit visszavenni a tempóból 🥰

2019 vs 2024 ❤️ Az első képen még csak “jártunk” és azóta mennyi minden történt 😍

Imádom, hogy így ügyeskedik, csak ne kéne ennyi ruhát cserélni 🤣❤️ nekem ezt a legnehezebb elengedni 🫣

Hálás vagyok ❤️

Elképzelés vs valóság még tegnapról, mától pedig ovisok lettünk 🫣 hihetetlen mikor telt el ennyi idő?!

22-én volt, hogy 4 éve hivatalosan is szövetségesek lettünk, így gondoltam felidézem, hogyan is jutottunk ide 🫣 Sokan meglepődnek, hogy Tinderen ismerkedtünk meg, amikor bennem már zéró remény volt egy normális kapcsolatra. Igazából a randikra már az esélytelenek nyugalmával mentem, elhatározva, hogy itt a vége ennek a netes ismerkedésnek, ami végülis igaz lett 😄 A férjem már eleinte is hős lovagként küzdött meg a sárkánnyal a kapcsolatunkért, csak kár, hogy az a sárkány én voltam a korábbi rossz tapasztalatok miatt 🫣 Ezúton is köszönöm, hogy a helyes útra terelt és jobb emberré tett, mindig hitt bennünk, amitől újra bízni és szeretni tudtam ❤️ Nélküle ma nem lennék az aki 🥰 Nem mondom, hogy tökéletes és vitáktól mentes minden napunk, de ez is segített, hogy napról-napra erősebbé váljunk ❤️

Alex szülinap ❤️
